Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2013. december 20.
XII. évfolyam 12. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető
művek

Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

Emberek ballagnak a hóban. A hó még igazi, de ezzel egyedül van. Agyonhajszolt, fáradt életek tekintgetnek ki a házak ablakain, sivár világ kacsintgat befelé.
Boldog Karácsonyt...
A napok örömeit a naptár osztja be, de amikor az emberek hetente egyszer a piros betűvel jelzett napokhoz érnek, már nem tudnak mit kezdeni velük. Van, aki kedden délben szeretett volna boldog lenni, van, aki csütörtök reggel. Előbbit a főnök hajszolta, utóbbit a vekker. Nincs megállás, nincs tekintgetés a kék égre. A gyerekek se építsenek hóembert. Hová is vezetne ez a nagy szabadság? Hogy izgatottan dobog a szíve, mert közeleg a Karácsony? Na és? Ajándék? Ugyan már... Csak dolgozni, dolgozni szorgalmasan, nem nézni se jobbra, se balra. Mindenhol, mindenki a Karácsonyt reklámozza - ezt vegyél, ezt tegyél -, de csak a műboldogság mézesmadzagjait húzzák el előttünk egy pillanatra, az elérhetetlent csillantják fel, hogy az utolsó pillanatban minden pénzedet kiadd bármire, ami emlékeztet a látottakra. Beválik. Boldogtalan, halott ünnepek vonulnak át a városokon, végül senki semmit nem tud kívánsága szerint megtenni, s mire feleszmélnek, már újra kezdődik a hajtás egy éven át, hogy legyen miből megtartani egy újabb hazug ünnepet. Leleplezhetnénk őket, de akkor az illúzió utolsó darabkái is szilánkokra hullanának. Pedig csak körül kell nézni.
Színesebb karácsonyfadíszeket árul, mint ami otthon van.
Az ő műfenyője zöldebb, mint ami kint nő a kertben.
Ez a műhó gombnyomásra olvadni is tud.
Annak az angyalkának valódi aranyból vannak a fürtjei. Nagyon olcsó! Már ennyiért is megkaphatod (ha négyet veszel belőle és előfizetsz a jövő évire is).
Ezt az éneklő mikulást feltétlen meg kell vennie az anyunak, nem igaz? Na tessék. Karácsonykor ilyen szűkmarkúnak lenni szegény gyerekkel! Már sír is! így mindjárt más. Ugye milyen szép? És csak a fizetése felét kellett itt hagynia. Ilyen akció nem lesz többet!
Ott vannak mindenütt. Elhitetik velünk, hogy nélkülük nincs Karácsony. És mi gyávák vagyunk, és elhisszük és megvesszük és hazavisszük és várjuk a csodát, és a csoda nem jön, pedig ez a dísz is sokba került, arra az izére is egy vagyont költöttünk... Csak lessük, hogy majd a drága dobozokból előpattan a Karácsony, és mindenki boldog lesz és mosolyogni fog, de ez minden évben elmarad. Görcsösen bámuljuk a villanyégők kaotikus színeit, és nem vesszük észre, hogy a Karácsony ott a város szélén maradt, abban a házban, ahol a beteg kisfiú lakik az apukájával. Nekik nem volt pénzük álcára, mázra, ők csak szépen felakasztották a tavalyi diókat a fenyőágra, amely letört egy nagy fáról, csendben összebújtak és régi, karácsonyi dalokat énekeltek, míg el nem nyomta őket a boldog álom.
De ezt nem látja senki, így árusok sokasága kínálja drága pénzen a megvehetetlen Karácsonyt szomorú tájakon, s mi becsukjuk a szemünket, mikor a csalóka mosoly megvillan az arcán egy-egy Karácsony-árusnak...

Prágai Noemi
Karácsonyi árusok
Egyre sűrűsödnek a rácsok
a homályos börtönablakon.
Acélajtó becsapódások,
a szél jajgatását hallgatom.

Vallatás. Paragrafusokkal.
Fal tövébe hányt negyvenéves
öreg ember, nyakán hurok van,
kéregetni is alig képes,

lábán a rongycipő keményre
fagyott, morzsát eszik a földről,
hasonlít egy ázott verébre.
A veréb tudja, merre szökjön.

Adjon az Isten! Mit is adjon?
Vidám karácsonyi éneket,
omlós kalácsot búzamagból,
miből gyermekmosoly nézeget,

a házra áldást, Horthy szobrot
a templomok bejáratába,
nyomort, hősöket, friss kiontott
vért, éhhalált a fagyhalálra

és megszentelt hazai rögöt
a névtelenre, mindig lássuk
meg az emberben az ördögöt!
Újratemetünk, újra ásunk.

Ódor György
Nyomorultak
l
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára


                    4.

Az ánglius király, akit különben
Földnélküli Jánosnak is neveztek,
több vesztett ütközet után a harcot
alattvalói költségén – és vérén –
folytatta volna elvakult haraggal.
Ellene fordult pór, polgár, s  a lordok
–  kihasználván a királyellenesség
nekik most kedvező hangulatát – az
uralkodót rávették: hagyja jóvá,
hogy új adót nem vet ki s szabad embert
a Towerbe csak úgy zárat, ha bíró
ítélte el az illetőt előtte.
Vállalja azt is, hogy a városoknak
önállóságát tiszteletben tartja.
Magna Chartának nevezték az okmányt,
mit a szorongatott király aláírt.
Hét évre rá – felbuzdulván az angol
példán – a hatalomból kiszorított
magyari bárók is szentesíttették
az addig sem erőskezű királlyal
saját okmányukat, az Aranybullát,
kiváltságaikat  így biztosítván.
A klérus, a bárók s a szerviensek
egyezkedtek, a pórnép változatlan
védtelenségben élt s gürcölt halálig.
A király pedig megcsonkult hatalmát
nagyobb féltéssel óvta, mint az épet:
önnön becsét mentvén, a Barcaságról
a pápa német hordáját elűzte.

Aztán bocsánatot kért, szemlesütve.

Baranyi Ferenc
K O N S Z O L I D Á C I Ó
Elszalasztottam az igazságot, mert túlságosan nyilvánvaló.
Az összefüggés idejétmúlt fogalom, de hová lett maga az ember,
ki tiszteli manapság a rációt? Erőtlen vagyok, lényeg nélküli,
összeszorított szemmel sírok, betűkbe zárom a világot,
spórolva a hangokkal is. Megette a fene a filozófiát!
Rímek többé nem jutnak ki lelkem lepecsételt ajtaján.
Kiutat keresek a valóságból, amelyben nem is élek.
Illúziók és remények voltak a mindennapi kenyerem,
s bár létezik bonyolult egyenlet, mely leírja a csigaházat,
fontos személyek, feltételek, a kimondott szó porig alázza,
élével felhasítja az értelmet, s félek, hogy előbb-utóbb
mindenki színpadi bohóc lesz, becsület nélküli talpnyaló kegyenc.
Ady Ágota
Lepereg
Nekik hízik pénzed a konyhád melegén,
az ő hangjuk sziszeg radiátorodban,
ők adnak vizet, ha arcodról lemosod,
kényszer henyélésed keserves gondjait.

Az áramuk zizeg ócska kapcsolódban,
ha fényt keres szemed, ha dolgozik kezed,
itt minden csak látszat, minden kifosztva már,
itt a tisztesség, gazdát alig talál.

Ott az erdőszélén, színes vadvirágnak
álcázzák magukat, a szeméthalmazok,
kivágott fák, s rönkök bújnak a hó mögött,
mit nem loptak el a beszerző ösztönök.

Körötte nagybirtok, mint óriás polip,
úgy fojtogatja az útba esők házát,
gépeikkel sandán, ma még kerülgetik,
földgyaluk elé szánt életek fohászát.
Németh Tibor
A  tettesek 
1938-2013
1     
őszülök fakulok olajfám
lepergő hamuszín levelei
lassúdan lágyan hullanak
parázsló arcomra

tekintetem sugarait
a hegyoldal haragos-zöldje
s a hűlő alkony kék-fekete
felhőhada veri vissza

2
ó lankadatlan ifjú én
galagonya-tűz edzette
légszomj bilincsedtől
újév sugara szabadít-e
 
messzezengő hangod
e mai ifjú-agg hatalom
körbekerítő jég-élei ellen
szít-e még új lázadást

Vadász János
ÓÉV – ÚJÉV
Az utak hátán a mi lépéseink koppannak! És nem csak az idő jó eltöltésének módja miatt. Hanem azért is, mert az út mindig visz valahová és hoz valamit; felsejlő emlékeket vagy akár fájdalmakat is. Meg aztán az is igaz, hogy csak az úton lévők érkezhetnek meg valahová.
Krónikássá tett sorsom olyan útra vitt, amelynek hosszúságáról nem lehet tudomásom. Az induláskor kezembe nyomott meleg görhére is úgy néztem, mintha mézeskalács lett volna. Aztán nekiindultam, néha a szél is velem tartott, vagy ha nem, hát akkor megindult utánam.
                                                                     tovább>>>
Verasztó Antal
A FÁK JÓTÉKONY ÁRNYÉKÁBAN
Hajadra hullt már a sok őszi lomb,
minden csupasz ág egy fohász,
alszik a pincesor, a ház,
hordókba bújt a nyári nász…

Elillant a mustos őszi köd,
havat hoznak a hús-vér hadak,
riadtan keresi rejtekét a szív,
a vásott durva kéz,
a fáradt test
éjből-éjbe vész…
Rada Gyula
Tél
Háborog a szél, zsibbad a patak,
falvak nyomorognak hókolonc alatt,
csak verebek riasztják a kuporgó csendet:
megborzongnak a fák, amint felröppennek.

Egy megdermedt galamb hó-óceánba fúl
és gyilkol az idő faradhatatlanul,
mint vihar, kavarognak s gyűlnek a bajok,
mozdulj, hisz könnyed már arcodra fagyott.


Péter Erika
Zimankó
...
Következö oldal>>>
l
Kattints akép nagyítható.
Kattints akép nagyítható.Kattints akép nagyítható.Kattints akép nagyítható.
Kattints akép nagyítható.
Potyók Tamás
festőművész
i
Bányai Tamás:
Hamlet a túlparton
Bárdos László:
Hangok a közelben
Bodó Csiba Gizella:   Novemberen túl
G. Ferenczy Hanna: December
Hoitsy Horváth Edit: Ré titka
Kajuk Gyula:
Egy piktor emlékére
Kántor Zoltán: Üdvözlő vers Kaskötő Istvánnak
Koosán Ildikó:
Régi karányonyi képeslap
Lehoczki Károly: Álom
Mentovics Éva:
Decemberi  pillanatkép
Nógrádi Gábor:
És négyzetemben…
Pethő Gábor: Élesztgesse más
Szepes Erika: Tojás
Végh Sándor: Az elidegenedés

Albert-Lőrincz Márton:
Két haiku
Balogh Örse: Dalban mondtad el
Bittner János: Az atlantiszi
Cselényi Béla:
Antik bútoraink közé
Debreczeny György: ott a haza
Fetykó Judit: Ti ketten
Kamarás Klára: 
Szilveszteri cicabál
Karaffa Gyula:
Én, Karaffa Gyula
Kő-Szabó Imre: A boríték
Lelkes Miklós:
Képernyős bábjátékok
Pethes Mária:
adalékok a békéhez
Ricza István: Évszakváltás
Sárközi László: ..életerőm lassan...
Simonyi Imre: Itthon
T. Ágoston László:
Lány az út széléről

Tartalom
1. oldal
2. oldal
i
i
i
4. oldal
3. oldal
i
Holló-Mentovics
képek és versek
5. oldal
Petőfi Sándor
próza és versek
Infó itt
Infó ittInfó ittInfó itt
Infó itt
J.N. Hummel
Zongora verseny No:2
Rondo
B.U.É.K.